Két kamasz... A II. világháború sötétsége... És a halványan pislákoló humánum, amely megmutatja az egyedüli kiutat: a láthatatlan fényt. Marie-Laure LeBlanc, a Természettudományi Múzeumban dolgozó zseniális lakatosmester lánya hatéves korában megvakul. Az apja elkészíti számára Párizs tökéletes makettjét, hogy a lány tájékozódni tudjon a fények városában. Ám mire elkészül a miniatűr várossal, a nácik lerohanják Franciaországot és megszállják Párizst... Werner Pfennig egy német árvaházban él és különös képességgel bír: mindenféle rádiót képes megjavítani és megszólaltatni. Tehetségére hamar felfigyelnek, s Werner egy náci katonai iskolában találja magát, ahol kénytelen szembesülni a rendszer embertelenségével... A náci invázió elől Marie-Laure apjával egy távoli, tengerparti kisvárosba menekül, nagyapja egykori házába, nem utolsósorban azzal a megbízatással, hogy elrejtsék a Lángok Tengerének hívott és sötét legendákkal övezett gyémántot, amelyet a megszállók égre-földre keresnek. A háború azonban hamarosan utoléri őket, és Marie-Laure retteg a hírhedt gyémánt átkától... Anthony Doerr lírai szépségű regénye két kamasz gyermek egymásba fonódó sorsán keresztül mutatja be a II. világháború embertelen poklát, a látható sötétséget, amelyből a szilánkokra tört, halványan pislogó humánum mutatja az egyedüli kiutat: a láthatatlan fényt. Anthony Doerrt 2007-ben a Granta című brit irodalmi folyóirat a huszonegy legjobb fiatal amerikai regényíró közé választotta, 2011-ben pedig megnyerte a Sunday Times novellapályázatát. Neve azonban A láthatatlan fény című regénnyel vált világszerte ismertté. A kötet nagyon jó kritikai visszhangot váltott ki, jelölték a rangos National Book Awardra, hosszú ideig szerepelt a New York Times sikerlistáján, s a lap a 2014-es év tíz legjobb regénye közé is beválasztotta. 2015-ben pedig az Andrew Carnegie- és a Pulitzer-díjat is elnyerte. Doerr az Idaho állambeli Boise-ban él feleségével és két fiával. A láthatatlan fény az első magyarul olvasható műve. "Anthony Doerr a világot úgy szemléli, mint egy tudós, ám úgy érzékeli, ahogy egy költő. Sok mindenhez ért - rádiókészülékekhez, gyémántokhoz, puhatestűekhez, madarakhoz, virágokhoz, zárakhoz, fegyverekhez -, s mindennek tetejébe olyan szépen ír, olyan magával ragadó képeket és jeleneteket alkot, hogy sorait olvasva másként gondolunk az olyan jelentős dolgokra, mint a szerelem, a félelem, a kegyetlenség, a kedvesség, az emberi szív számtalan vetülete. Doerr új regénye rendkívül izgalmas, a szerkezetét tekintve merész, részletekben és lelkiekben gazdag. Olyan mű, amelyet sokáig ízlelget, amelyen sokat tűnődik az ember, amely miatt boldogan marad fönn késő éjjelig, hogy aztán minden barátját arra biztassa, olvassa el, mégpedig azonnal." (J. R. Moehringer) "Ez a történet egy ékkő, s úgy van összerakva, mint egy antik zsebóra: a sok különböző szál tökéletesen fut össze benne. Doerr stílusa és képei lenyűgözőek. Régóta nem olvastam regényt, amely ennyire magával ragadott. A történet még most is itt él bennem." (Abraham Verghese) "A természet törvényeinek szépsége és a szörnyű célok, amelyekre a háború felhasználja őket; az emberi szív törékenysége és szívóssága; a pillanat megváltoztathatatlansága és az idő gyógyító ereje - a regény finoman érzékelteti a világ ellentmondásait. A nyelvezete épp olyan leleményesen megszerkesztett, mint a regény lakatosmesterének makettjei, a helyszíneket is épp olyan érzékletesen idézi meg. Impozáns és felemelő regény." (M. L. Stedman) A Könyvjelző magazin 2015. októberi számában megjelent cikk: Egy regény, amelynek szíve van