A szerzÅ‘ eddigi Ãrásaihoz képest végtelenül (ön)ironikus hangvételű regény a pszichiáterek becsaphatóságát mutatja be, vagyis azt, hogy a pszichiáterek valójában egyáltalán nem jó emberismerÅ‘k. Igen könnyen át lehet verni Å‘ket, ami elsÅ‘sorban jól fejlett nárcizmusuknak köszönhetÅ‘. A regény mindkét fÅ‘hÅ‘se pszichoterapeuta. A fiatalabb, idealista Ernest új módszerrel kÃsérletezik: mi történik, ha nyÃlt és Å‘szinte a pácienssel, a terápiás munkában egyenrangú félként vesz részt, nem tagadja le saját érzéseit. Az idÅ‘sebb Marshal viszont a végletekig konzervatÃv, szigorúan a tankönyvekben leÃrt szabályokhoz tartja magát. Mindketten olyan páciensekkel akadnak össze, akik kezdettÅ‘l fogva becsapják Å‘ket, amit Å‘k persze az utolsó percig nem vesznek észre. MindkettÅ‘jüket a leggyengébb pontjuk viszi bajba: Ernest nem bÃr ellenállni a kÃsértésnek, hogy egy nÅ‘ páciense mérhetetlenül vonzó férfinak találja; Marshal pedig önnön becsvágya és anyagi mohósága áldozata lesz. A tekervényes történet végére persze mindenki jobban lesz kicsit.
