Fekete lobogók by Joby Warrick

Fekete lobogók

By

Description

A Pulitzer-díjas riporter, Joby Warwick briliáns könyvében nyomon követi, hogyan született meg az ISIS közvetlen elődje egy távoli jordániai börtönben, hogy két amerikai elnök akaratlan segítségével lángba borítsa a Közel-Keletet. Amikor Jordánia kormánya 1999-ben politikai menedékjogot adott politikai menekültek egy csoportjának, nem volt tudatában annak, hogy befogadta velük Abu Muszab al-Zarkavit, akinek vezetésével megalakul az a szervezet, amely az egész Közel-Keletet magáénak követeli majd. A Fekete lobogók szokatlan módon különböző karakterek szemszögéből mutatja meg, hogy egyetlen ember fanatizmusa, valamint Bush és Obama elnökök ballépései hogyan vezethettek odáig, hogy az ISIS Irak és Szíria nagy részére vethette árnyékát. Zarkavi kezdetben egy Irak északi részén fekvő bázisról koordinálta a terrorcselekmények végrehajtását, de a felkelés vezetőjévé csak a 2003-as amerikai beavatkozás után került. Az Egyesült Államok tévedett, amikor Bin Laden és Szaddam Husszein összekötőjének vélték, így akaratlanul is a zászlaja alá terelték a hozzá hasonló szélsőségeseket. Lefejezéses kivégzések és öngyilkos merényletek egész sorát hajtották végre, egészen 2006-ig, amikor a jordániai és amerikai hírszerzés információi alapján sikerült légicsapást mérni Zarkavi búvóhelyére. A mozgalom azonban túlélte teremtőjét. Először Iraki al-Kaida, majd Iraki és Szíriai Iszlám Állam (ISIS) néven vetették meg lábukat az Irak és Szíria határán fekvő senki földjén. A szíriai polgárháború 2011-es kitörése után az Egyesült Államok passzív maradt, az ISIS pedig esélyt kapott rá, hogy Zarkavi álmát beteljesítve létrehozza ultrakonzervatív iszlám kalifátusát. Warrick a CIA és a jordániai titkosszolgálat magas rangú munkatársaitól szerzett információk alapján írta meg a könyvét. Diplomaták, kémek, tábornokok és államfők szemszögéből láthatjuk, hogyan jöhetett létre az al-Kaidánál is nagyobb fenyegetés, minden erőfeszítésük ellenére. A Fekete lobogók figyelemre méltó alapossággal mutatja be napjaink legveszedelmesebb szélsőséges szervezetének történetét.

More Joby Warrick Books