„Minden nagy szótárnak demokratikus alkotásnak kell lennie, olyan könyvnek, amely bizonyítja a személyes szabadság, a korlátlan szóhasználat elsőbbségét a szigorú és kemény lexikális előírásokkal szemben.”
Dr. James Murray, az Oxford English Dictionary szerkesztője többéves levelezést követően 1896-ban úgy dönt, meglátogatja a szótár legtermékenyebb és legprecízebb önkéntesét, aki mintegy tízezer szócikkel, idézettel és példamondattal járult hozzá a 19. század egyik legnagyobb intellektuális vállalkozásának elkészítéséhez. Az önkéntes, bizonyos William Chester Minor, a levelezési címe alapján a Broadmoor Elmegyógyintézet lakója a berkshire-i Crowthorne falucska közelében. Murray gyanútlan, úgy vélte, a magának való különc, aki egyetlen oxfordi fogadáson sem jelent meg, bizonyára az intézet egyik dolgozója. Érkezése után már épp hálálkodni kezdene az igazgatónak, amikor az közli vele, hogy nem ő, hanem az egyik ápolt küldte a számtalan levelet.
Nyelvészeti krimi? Történelmi regény? Lélektani thriller? Társadalom- és szellemtörténet? Simon Winchester könyvét élvezettel fogják olvasni mindazok, akik ismerik a szavak örömét, méltányolják a kalandozásokat a lexikográfia történetében, és elámulnak azon, hogy Shakespeare korában még nem léteztek szótárak.
